Főoldal  ·  Waldorf-pedagógia

A Bothmer-gimnasztika és testnevelés

Mi az a Bothmer-gimnasztika? Milyen a waldorfos tesi óra? Más, mint az államiban? Tanulnak bukfencezni? Kell Cooper-tesztet futni?

Ezeket és ehhez hasonló kérdéseket szoktam kapni, amikor érdeklődő szülőkkel találkozom. Remélem, a személyes találkozást és tapasztalást mellőzve is kapnak majd egy képet arról, a fotókon, videókon és olvasnivalón keresztül, mi is történik itt az iskolánkban a gyerekekkel a testnevelés és Bothmer-gimnasztika órákon.

A Bothmer-gimnasztika elnevezés Fritz Graf von Bothmer (1883-1941) nevéhez kötődik, aki a stuttgarti első Waldorf iskola tornatanára volt. Rudolf Steinerrel együttműködve fejlesztette ki az egyes életkoroknak megfelelő mozgásgyakorlatokat az 1920-as években. Ezek a gyakorlatok jelentették az első Waldorf-iskolában a testnevelés tantárgy tantervének alapját. Arra törekedett, hogy a sport, a torna és a játék legyen a fejlődés és a nevelés eszköze. A 32 alapgyakorlat a gyermek és a fiatal mozgásfejlődését követi, segíti, illetve erősíti. Gyakorlásuk archetipikus formák megtapasztalásához vezet, elsajátításuk során a térérzékelés finomodik, a mozgást tudatosság hatja át.

A Bothmer-gimnasztika és testnevelés tantárgy bevezetésére a harmadik osztályban, kilenc éves korban kerül sor és egészen addig jelen van az oktatásban, míg a gyerekek tizennyolc év körüliek lesznek.

A Bothmer-gimnasztika nem művészeti ág, nem játék, nem gyakorlat, nem terápia; azt mondhatnánk, hogy mindez együtt. Bizonyos gimnasztikai gyakorlatok végzésével, játékokkal, sporttal és a mozgás más területeinek a segítségével az emberi test úgy nevelhető, hogy "jól legyen" magával, megtalálja helyét az őt körülvevő térben.

A Bothmer-gimnasztika és testnevelés órákon a Waldorf pedagógia alapelvét szem előtt tartva a gyerekek életkori sajátosságaiknak megfelelő gyakorlatokat végeznek, a számukra legideálisabb játékokat játszák. Az egyik legfontosabb szempont, hogy a gyerekek ne veszítsék el a mozgás iránti szeretetüket, érdeklődésüket, ne alakuljon ki bennük szorongás, mert tudjuk, hogy a mozgáson keresztül a gyerekek rengeteget fejlődnek mind fizikálisan, emocionálisan és szociálisan. Ehhez az szükséges, hogy a testi és pszichés fejlődésüket kövesse az a mozgásanyag, amivel az órákon foglalkozunk. Az a gyerek, akit olyan feladat elé állítunk, amire ő még életkoránál fogva nem képes (pl. még nem szívesen szakad el a csoport biztonságos közegétől, még bonyolult számára a szabály, még nem érzékeli a térben sem a saját, sem a társai helyzetét, stb) megijed a feladattól, elveszíti az érdeklődését, szorongóvá válik és ez az érzés gyakran olyan mélyen "elraktározódik" benne, hogy egy életre elmegy a kedve a mozgástól. Valószínűnek tartom, hogy mindannyian ismerünk ilyen esetet a környezetünkben. A Waldorf iskolák mozgás tanterve minden részletében azt segíti, hogy a gyerekek szeressenek mozogni és a mozgás által egy sokkal teljesebb életet élhessenek meg az őket körülvevő térben. Számomra minden nap egy visszaigazolás: nálunk a gyerekek szeretnek mozogni, óriási érdeklődés, várakozás van bennük az újabb feladatok, játékok iránt és nem örülnek, ha az orvostól felmentést kapnak...

Iskolánkban szerencsére minden lehetőség megadatott ahhoz, hogy sokrétű, változatos, a tantervi elvárásoknak megfelelő órákon vehessenek részt a gyerekek. Természetesen a Waldorf iskolákban is megtanulnak szinte mindent, amit egy állami iskolában. Bukfencezünk előre, hátra, szekrényt ugrunk, szaltózunk, röplabdázunk, kosarazunk, kidobózunk, futunk, távolt ugrunk, de mindezt csak akkor, amikor a gyerekek már biztonságosan érzik magukat az új környezetben, amikor már kellően érzékelik a testüket a térben, amikor már intellektuálisan alkalmasak a szabályok megértésére. És ezért rengeteget és nagyon sok féle játékot játszunk. A játékokon keresztül lesznek képesek olyan tapasztalatok megszerzésére, ami jól jön amikor bele kell ugrani egy dobbantóba, amikor el kell ismerni, hogy eltalált egy labda, amikor el kell kapni egy labdát, amikor bonyolult szabályok szerint kell játszani egy játékot. És nincs Cooper-teszt és mérés sincsen addig, amíg őket nem érdekli (kb. 7. osztályban), mit tudnak és mennyit fejlődnek. És ez így van jól.